Házirend

Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója Magyar Köztársaság Alkotmányában meghatározott művelődéshez való jog esélyegyenlőség alapján való gyakorlásának biztosítása, a tanszabadság és a tanítás szabadságának érvényesítése, valamint a tanulók

Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója Magyar Köztársaság Alkotmányában meghatározott művelődéshez való jog esélyegyenlőség alapján való gyakorlásának biztosítása, a tanszabadság és a tanítás szabadságának érvényesítése, valamint a tanulók iskolai jogainak és kötelességeinek meghatározása céljából a közoktatásról szóló–többször módosított–1993. évi LXXIX. törvény és a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló–többször módosított–11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet előírásainak figyelembe vételével a következő Házirendet alkotja:

1.§ Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium alapelvei

  1. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium demokratikusan működő, jogállami intézmény.

  2. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium biztosítja az ismeretek, a vallási, illetve világnézeti információk tárgyilagos és többoldalú közvetítését, de vallási és világnézeti tanítások igazságáról nem foglal állást, vallási és világnézeti kérdésekben semleges marad.

  3. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium politikai kérdésekben nem foglal állást, politikai rendezvényeknek nem biztosít helyszínt.

  4. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium vallási, etnikai és nemzetiségi hovatartozás nélkül biztosítja tanulói és dolgozói számára az őket megillető jogokat.

  5. Az iskola valamennyi egyház és nemzeti vagy nemzetiségi szervezet számára lehetőséget biztosít, hogy–a közoktatási törvényben meghatározott módon–az érdeklődő tanulók számára vallási vagy nemzetiségi oktatást szervezzen az iskolában.

  6. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium valamennyi tanulója és dolgozója számára garantálja emberi méltósága és jogai tiszteletben tartását. Az iskola védelmet biztosít a fizikai és lelki erőszakkal szemben, és minden ilyen jellegű megnyilvánulás ellen határozottan fellép.

  7. Az iskola egyetlen tanulója sem vethető alá testi fenyítésnek, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.

  8. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium fokozottan érvényesíti a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény alapelveit.

2. § Tanulói jogok

  1. Az iskola első ízben beiratkozott tanulói a tanév megkezdéséig az intézmény létesítményeit nem használhatják, nem illetik meg őket a szociális támogatások.

  2. Amennyiben az iskola tanév-előkészítő, tanévre felkészítő foglalkozásokat szervez, azokon az újonnan beiratkozott tanuló részt vehet.

  3. A diák egy tanítási napon kettőnél több témazáró dolgozat megírására nem kötelezhető. (Nem témazáró dolgozat az írásbeli felelet, a röpdolgozat, az előző órai anyag számonkérése, stb.) Az osztályközösség diák önkormányzati képviselője útján jelezheti a tanárnak, ha a nap folyamán már két dolgozatírásra sor került.

  4. A tanulónak joga van a tanórán a tananyag elsajátítására, ebben más tanuló fegyelmezetlen viselkedésével, az órát zavaró magatartásával nem gátolhatja meg.

  5. Az iskola tanulói az őket megillető jogokról az iskola bármely pedagógusától kaphatnak tájékoztatást.

3.§ Jogorvoslat

  1. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban minden tanulót, akit jogsérelem ér, megillet a jogorvoslat joga.

  2. A jogorvoslat esetén is javasolt betartani fokozatosság elvét, azaz jogsérelem esetén a diák a sérelem orvoslását elsősorban a jogsértőtől kérheti. Amennyiben a jogsértő a jogsértő magatartását nem orvosolja, a tanulónak lehetősége van felsőbb szinttől kérni jogorvoslatot. Jogorvoslat során javasolt intézkedési szintek: jogsértő (pl. szaktanár) > osztályfőnök > tagintézményvezető-helyettes > tagintézmény-vezető > igazgató.

  3. A jogorvoslatba a diák bármely szinten bevonhatja a diákönkormányzatot.

  4. A jogorvoslati eljárás részletes szabályozását a közoktatási törvény tartalmazza.

4. § Tanulói kötelességek

  1. Minden tanuló az iskolába történő belépéskor, a portaszolgálatnak kérés nélkül bemutatja diákigazolványát, amellyel igazolja az iskolában fennálló tanulói jogviszonyát. Átmeneti időszakban (kezdő osztályok) amíg a diákigazolvány nem érkezik meg az iskolába, illetve a tanuló nem kapja kézhez, a tanulói jogviszony fennállását a diák az osztályfőnök által kiadott iskolalátogatási igazolással tudja bizonyítani.

Belépéskor diákigazolvány és/vagy iskolalátogatási igazolás hiányában a portaszolgálatot végző diák a neki leadott osztálynévsorban neve, születési ideje, anyja neve alapján azonosítja a diákot. Ezt követően a diák az iskolába beléphet. Ha a tanuló rendszeresen (2. alkalom után) nem tudja bemutatni érvényes diákigazolványát vagy iskolalátogatási igazolását, fegyelmező intézkedésben vagy fegyelmi büntetésben részesül.

  1. A tanulóknak a tanórákon, a gyakorlati foglalkozásokon, a választott foglalkozásokon, a tanév rendjében meghatározott iskolai rendezvényeken a megjelenés kötelező.

  2. A tanuló köteles az iskolában szervezett iskolai vagy országos méréseken (például kompetenciavizsgálat) részt venni, és azokon a legjobb tudása szerint szerepelni.

  3. Minden diák köteles a napi tanítási rendnek megfelelő taneszközöket, felszerelést, öltözéket (tankönyv, füzet, írószer, testnevelési felszerelés, stb.) az iskolába magával hozni, és a tanóra kezdetére előkészíteni, magára ölteni.

  4. Tanítási órákon – nem a tanórai foglalkozáshoz tartozó – technikai eszközöket (például mobiltelefont) a tanuló csak kikapcsolt állapotban tarthat magánál.

  5. A tanulók az iskolába nem hozhatnak magukkal olyan eszközöket, amelyek használata saját vagy a tanulótársak életét, testi épségét, egészségét veszélyezteti.

  6. Tanítási órákon enni, inni, rágógumizni tilos.

  7. A tanítási órákon a tanuló fegyelmezetten viselkedik, és a tanár utasításai alapján végzi az órai feladatokat.

  8. A tanuló köteles a tanítási napokra ellenőrző könyvét az iskolába hozni.

  9. A tanuló köteles az ellenőrzőjébe a kapott osztályzatot bevezetni és azt az osztályozó tanárral aláíratni.

  10. Az iskola valamennyi tanulója a tanítási óra kezdetét jelző becsengetéskor a tanteremben, (vagy a tanterem előtt) a tanóra színhelyén tartózkodik, és a tanár megérkezését fegyelmezetten várja.

  11. A tanuló távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó rendelkezések:

  • Amennyiben az (2) és (3) bekezdésben meghatározott foglalkozásokról a tanuló hiányzik, a mulasztást igazolni kell.

  • A szülő (nagykorú tanuló esetén a tanuló) egy tanítási évben legfeljebb három tanítási nap mulasztásait igazolhatja.

  • A mulasztások igazolását a tanuló azon a napon, amikor mulasztását követően először jön iskolába, – de legkésőbb az első osztályfőnöki óráig – bemutatja az osztályfőnöknek (helyettes osztályfőnöknek). Amennyiben ezt a tanuló elmulasztja, a hiányzása igazolatlan.

  • Az a tanuló, aki a tanóráról elkésik, megsérti a Házirendet. A tanulók késését a pedagógusok az osztálynaplóban nyilvántartják, a késések időtartama összeadandó.

  • Amennyiben az igazolatlan késések összegzett időtartama eléri a tanítási óra időtartamát, a tanuló igazolatlan hiányzásainak számát egy órával meg kell növelni.

  1. A tanórákon a tanulók ülésrendjét az órát tartó tanár határozza meg, ettől eltérni csak az ő engedélyével lehet.

  2. Tanítási idő alatt az iskola területét a tanuló csak tanári, osztályfőnöki engedéllyel hagyhatja el.

  3. A tanuló az osztályfőnöke által meghatározott rendben hetesi, portaügyeletesi feladatokat lát el.

  4. A hetesek feladatait a Házirend I. számú melléklete tartalmazza.

  5. Az iskola naponta 6 és 21 óra között tart nyitva. Azoknak a tanulóknak, akik 7 óra 20 előtt megérkeznek az iskolába, a tanulószobán kell várakozniuk.

  6. A tanulók a tantermekhez 7 óra 30 után mehetnek fel.

  7. Azok a tanulók, akiknek nincs első órájuk, de az első óra időtartama alatt megérkeznek, az iskolában nem tartózkodhatnak, az étteremben várakozhatnak.

  8. A tanárok számára kijelölt helyiségekbe a tanuló csak tanári engedéllyel léphet be.

  9. Tanítási szünetekben az intézmény létesítményeit a tanulók nem használhatják.

  10. Tanítási idő után a tanulók az iskola létesítményeit pedagógus felügyelete mellett használhatják.

5.§ Baleset-, tűz- és munkavédelem

  1. Az iskola baleset-megelőzési, tűz-és munkavédelmi előírásait minden személy, aki az intézmény területén tartózkodik, köteles megtartani.

  2. Az intézmény baleset-megelőzési, tűz-és munkavédelmi szabályzatának a tanulókra vonatkozó előírásait, valamint a bombariadó esetén követendő magatartási szabályokat minden tanév első tanítási napján az osztályfőnökök ismertetik a tanulókkal.

  3. A tanulók az ismertetés után jegyzőkönyvben aláírásukkal tanúsítják, hogy megkapták a szükséges baleset-megelőzési, tűz-és munkavédelmi ismereteket.

  4. Az iskolai tanműhelyek a szakképzési törvény alapján külön szabályozás szerint működnek. A tanműhelyek baleset-megelőzési, tűz-és munkavédelmi előírásainak megismertetését a szakoktatók végzik.

  5. Az iskola baleset-megelőzési, tűz-és munkavédelmi szabályzata az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzatának mellékleteként nyomtatott formában az iskolai könyvtárban, elektronikus formában az iskola honlapján olvasható.

  6. Veszélyhelyzet, baleset észlelése esetén minden tanuló és dolgozó köteles azonnal intézkedni.

  7. A (6) bekezdésben megfogalmazott esetekben a tanuló a legközelebbi felnőtt dolgozót értesíti.

6. § Az iskola tanítási rendje

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakképző Iskolája

Óraszám

Időpontja

Óraszám

Időpontja

0.

7.00 – 7.40

0.

7.15 – 7.55

1.

7.45 – 8.30

1.

8.05 – 8.45

2.

8.40 – 9.25

2.

8.55 – 9.40

3.

9.35 – 10.20

3.

9.50 – 10.35

4.

10.30 – 11.15

4.

10.45 – 11.30

5.

11.25 – 12.10

5

11.40 – 12.25

6.

12.20 – 13.05

6.

12.35 – 13.20

7.

13.10 – 13.55

7.

13.25 – 14.10

8.

14.00 -14.45

8.

14.15 – 15.00

9.

14.50 – 15.35

9.

15.05 – 15.50

10.

15.40 – 16.25

10.

15.55 – 16.40

11.

16.30 – 17.15

11.

16.45 – 17.30

12.

17.20 – 18.05

12.

17.35 – 18.20

13.

18.10 – 18.55

13.

18.25 – 19.10

14.

19.00 – 19.45


7. § Diákkör

  1. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium tanulói közös tevékenységük megszervezésére, műveltségük, ismereteik bővítésére diákköröket hozhatnak létre.

  2. A diákkörök minimális létszáma: 8 fő.

  3. A diákkörök létrehozását kezdeményezhetik a szülők és a pedagógusok is.

  4. A megalakult diákköröket az igazgatóval nyilvántartásba kell vetetni, ennek megtörténtét az igazgató aláírásával igazolja.

  5. A megalakult diákköröket helyiséghasználati jog illeti meg.

  6. A diákköröket az iskola az iskolai költségvetés lehetőségeihez mérten támogatja anyagilag.

8.§ Diákönkormányzat

  1. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban a tanulók legfőbb érdek-képviseleti szervezete a diákönkormányzat.

  2. Az iskolai diákönkormányzat minden tanévben egy alkalommal diákközgyűlést hív össze.

  3. Az iskola tanulóit közvetlenül érintő döntések előkészítő szakaszában az iskola igazgatója kikéri az iskolai diákönkormányzat véleményét, javaslatát. A nevelőtestület olyan értekezleteken, amelyek témája az iskolai közélet, a tanulói jogok és kötelességek teljesülése, tanácskozási és véleményezési jogot biztosít az iskolai diákönkormányzatnak.

9.§ A tanulók véleménynyilvánításának, és rendszeres tájékoztatásának rendje és formái

  1. Az iskola tanulói az iskolai élettel kapcsolatos kérdéseiket zárt borítékban az igazgatónak címezve bedobhatják a tanári szoba mellett található véleménygyűjtő ládába, vagy leadhatják a portán, illetve az igazgatói titkárságon.

  2. Az iskola igazgatója a kérdésekre adott válaszokat havonta eljuttatja a feladóhoz az iskolai diákönkormányzat közvetítésével.

  3. A tanulók nagyobb közösségeit érintő írásbeli kérdéseket az iskola vezetői megvitatják, azokról 15 napon belül döntést hoznak, és döntésüket nyilvánosságra hozzák.

  4. A tanévenként két alkalommal megrendezett diákfórumon minden osztály képviselői elmondhatják véleményüket az iskolai élettel, az iskola működésével kapcsolatban.

  5. A tanári szoba mellett található véleménygyűjtő ládába az iskola minden tanulója bedobhatja az iskolai élettel kapcsolatosan írásban megfogalmazott véleményét, kritikáját.

  6. A megfogalmazott véleményeket az iskola vezetői –a lehetőségekhez mérten–figyelembe veszik.

10.§ Diákönkormányzat által javasolt tanítás nélküli munkanap

  1. A közoktatási törvény értelmében minden tanévben egy tanítás nélküli munkanap idejéről és tartalmáról az iskolai diákönkormányzat dönt a nevelőtestület javaslatainak figyelembe vételével. Erről az iskolai diákönkormányzat elnöke minden tanévben október végéig tájékoztatja az iskola igazgatóját.

  2. Az iskolai diákönkormányzat által javasolt tanítás nélküli munkanap programjainak megszervezésében és lebonyolításában az iskola nevelőtestülete is közreműködik.


11.§ A tanulók tantárgyválasztásával kapcsolatos eljárási kérdések, illetve a tanórán kívüli foglalkozások

  1. Az idegen nyelv megválasztását az iskola vezetője csak a rendelkezésre álló nyelvtanári személyi állomány lehetőségeinek figyelembevételével engedélyezheti.

  2. Az iskola tanulói a tanórán kívüli foglalkozásokról és tevékenységekről a tanári szoba melletti faliújságról értesülnek. A tanuló az osztályfőnöke közvetítésével írásban jelentkezhet a választható foglalkozásokra minden év szeptember 30-ig.

  3. A jelentkezés után a foglalkozások látogatására a tanórákra előírt szabályok vonatkoznak.

  4. A tanulók tanulócsoportokba való sorolását minden tanév első tanítási napján ismertetik az osztályfőnökök és a szaktanárok.

12.§ A térítési díj, tandíj befizetésére, visszafizetésére vonatkozó rendelkezések

  1. A jogszabályokból levezethető és az alapító okiratból eredeztethető kötelező alapszolgáltatások ingyenesek.

  2. Az alapszolgáltatásokon felül biztosított szolgáltatásokért, az iskola térítési díjat szedhet.

  3. A térítési díjak mértékét az iskola igazgatója állapítja meg a hatályos jogszabályok alapján. A közoktatási törvényben meghatározott esetekben a tanuló tandíjat fizet.

  4. A tandíj összegét a fenntartó által meghatározott szabályok alapján az iskola igazgatója állapítja meg.

  5. A térítési díjakkal és a tandíjakkal kapcsolatos részletes szabályozás a megfelelő pénzügyi szabályzatokban és az Élelmezési Szabályzatban olvasható.

  6. A térítési díjakat és a tandíjat a tanulók az iskola pénztárában fizetik be.

  7. A térítési díjak és a tandíj összegét–egyéni elbírálás alapján–az iskola igazgatója méltányosságból csökkentheti, illetőleg részletfizetést engedélyezhet.

  8. Amennyiben a meghirdetett képzés, tanfolyam, foglalkozás az iskola hibájából elmarad, az iskola a beszedett térítési díjat, tandíjat a pénztárban visszafizeti.

  9. Ha a tanuló önhibájából nem vesz részt a képzésen, tanfolyamon, foglalkozáson, a térítési díj, tandíj visszafizetésére nem tarthat igényt.

13. § A tanuló által előállított termék, dolog, alkotás vagyoni jogára vonatkozó díjazás szabályai

  1. Szervezett iskolai foglalkozásokon a tanuló által előállított termék (érték) az iskola vagy a gazdálkodó szervezet tulajdonába kerül.

  2. Amennyiben az iskola értékesíti a tanuló által előállított terméket (értéket), a bevételből a tanulót az általa hozzáadott értékkel arányos díjazás illeti meg.

14.§ A tanulók jutalmazásának elvei és formái

  1. Azt a tanulót, aki tanulmányi munkáját kiemelkedően végzi, vagy példamutató magatartást tanúsít, vagy kulturális tevékenységével, sportteljesítményével, közösségi munkájával hozzájárul az iskola hírnevének megőrzéséhez, öregbítéséhez, az iskola megjutalmazza.

  2. Az iskolai jutalmazás formái:

a., szaktanári (szakoktatói) dicséret;

b., osztályfőnöki dicséret;

c., igazgatói dicséret.

  1. A tanév végén a kiváló tanulmányi eredményű tanulók oklevelet és könyvjutalmat kaphatnak osztályfőnökük javaslatára.

  2. Az okleveleket és könyvjutalmakat a tanévzáró ünnepségen az iskolai közösség előtt az igazgató adja át.

  3. A folyamatosan kiváló eredményt elérő tanulók (vagy országos tanulmányi verseny 1-3. helyezettjei) nevelőtestületi javaslatra Árpád-díjban részesülhetnek.

  4. A jutalmazás során kapott dicséreteket az osztályfőnök az osztálynaplóba bejegyzi.

15.§ A fegyelmező intézkedések formái és alkalmazásának elvei

  1. Azt a tanulót, aki tanulmányi kötelezettségeit nem teljesíti, megszegi a Házirend előírásait, vagy más módon rombolja az iskola hírnevét, az iskola fegyelmező intézkedésben vagy fegyelmi büntetésben részesíti a fokozatosság elvének betartásával.

  2. A fegyelmező intézkedések formái:

  1. szaktanári (nevelői, szakoktatói) figyelmeztetés.

  2. osztályfőnöki figyelmeztetés;

  3. osztályfőnöki intés;

  4. igazgatói figyelmeztetés;

  5. igazgatói intés.

  1. A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott fegyelmező intézkedést a szaktanár (nevelő, szakoktató) jegyzi be a tanuló ellenőrző könyvébe és az osztálynaplóba.

  2. A (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott fegyelmező intézkedéseket bármely pedagógus kezdeményezheti az osztályfőnöknél, e fegyelmező intézkedéseket az osztályfőnök (távolléte esetén a helyettes osztályfőnök) jegyzi be a tanuló ellenőrző könyvébe és az osztálynaplóba.

  3. A (2) bekezdés d) és e) pontjában ismertetett fegyelmező intézkedéseket az osztályfőnök indítványozza, a tanuló ellenőrző könyvébe az igazgató írja be, ezt követően az osztálynaplóba az osztályfőnök jegyzi be.

  4. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium súlyosan elítélendőnek minősíti a következő magatartásokat:

a) más személy bántalmazása, zsarolása, megalázása, kényszerítése;

b) lopás;

c) dohányzás az iskola területén;

d) szándékos rongálás;

e) az iskola területén kábítószer vagy alkohol fogyasztása, vagy ilyen szerek hatása alatt az iskolában tartózkodás.

  1. A (6) bekezdésben felsorolt esetekben a vétkes tanuló már az első esetben fegyelmi eljárás alá vonható.

  2. A fegyelmező intézkedések az adott tanév utolsó napjáig hatályosak. A fegyelmező intézkedések kiszabásakor az iskola szem előtt tartja a fokozatosság elvét, azonban ettől az elvtől az adott szabályszegés súlyával arányosan el lehet térni.

  3. A Házirend megszegésével szemben valamennyi pedagógusnak kötelessége fellépni.

  4. Ha a tanuló a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető.

  5. Fegyelmi eljárás megindítására bármely pedagógus tehet indítványt.

  6. A fegyelmi büntetések formáit a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a fegyelmi eljárás lebonyolításának módját a nevelési–oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.

16.§ Mérőtermek, számítógéptermek, tanműhelyek, tanüzemek, laborok, tanüzemek, tornatermek és a kollégium használati rendje

  1. A mérőtermek, számítógéptermek, laborok, tanműhelyek, tanüzemek, tornatermek (beleértve azok öltözőit és folyosóit is) használati rendje az adott helyiségben a falra kifüggesztve olvasható, a használati rendet mindenkinek be kell tartani.

  2. Azokban a helyiségekben, ahol különlegesen balesetveszélyes helyzetek alakulhatnak ki, csak pedagógus felügyeletével lehet tartózkodni.

  3. A (1) bekezdésben említett helyiségek használata előtt minden tanulót az ott órát tartó tanár a tanév elején az ott végezhető tevékenységre érvényes balesetvédelmi oktatásban részesíti.

  4. A balesetvédelmi oktatás megtörténtéről a pedagógus jegyzőkönyvet vesz fel, és azt az azon részt vevő tanulókkal aláíratja.

  5. A kollégium munkarendjét és helyiségeinek használati rendjét a kollégiumi házirend tartalmazza (lásd 22. §).

17.§ Kártérítési felelősség

  1. A tanuló felel a rábízott taneszközökért.

  2. A nagy értékű tárgyak, használati eszközök tanórán kívüli kezeléséhez, használatához az igazgató írásbeli engedélye szükséges.

  3. A tanulók az iskola tárgyaiban, eszközeiben okozott kárért fegyelmi felelősséggel tartoznak, és kártérítésre kötelezhetők.

  4. Minden tanuló kötelessége, hogy a foglalkozásokon használt eszközöket tanára utasításai szerint kezelje, és a foglalkozás végén azokat rendbe tegye.

18.§ A kollégiumi elhelyezés iránti kérelem elbírálásának alapelvei

  1. A kollégiumi elhelyezés iránti kérelem elbírálásának alapelveit a kollégiumi házirend tartalmazza (lásd 22. §).

19. § A nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatás elve, és az elosztás rendje

  1. A nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatás tanulókra elosztott összegét a nevelési igazgatóhelyettes, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője és az iskola gyermek– és ifjúságvédelmi felelőse állapítja meg a rendelkezésre bocsátott pénzügyi keretből, a pedagógiai programban kidolgozott rászorultsági szempontrendszer alapján, amelyet a nevelőtestület hagy jóvá.

  2. Az (1) bekezdésben említett szempontrendszert a Pedagógiai Program II. számú melléklete tartalmazza.


20.§ Vegyes rendelkezések

  1. Tanítási óráról a tanulót általában az órát tartó tanár engedheti el. Amennyiben halaszthatatlan ok miatt az osztályfőnök vagy az iskola valamely vezetője engedi el a tanulót, ezt az osztályfőnök vagy a vezető haladéktalanul közli az órát tartó tanárral.

  2. A testnevelési órákat a testnevelők úgy fejezik be, hogy a tanulóknak legyen idejük a tisztálkodásra, átöltözésre.

  3. A szervezett iskolai programokon vagy az iskola pedagógiai programjának végrehajtásához kapcsolódó bármilyen rendezvényen, amelyen a tanuló tanulói jogviszonyából eredően van jelen, a Házirend előírásai érvényesek.

  4. A (3) bekezdésben meghatározott esetekben az adott programért felelős pedagógus kéri számon a Házirend betartását.

  5. Megszűnik az iskola felelősségi köre az iskolai kötelező, és a (3) bekezdésben meghatározott foglalkozások után.


21.§ A Házirend elfogadásának, felülvizsgálatának és módosításának szabályai

  1. Jelen Házirend 2009. január hónap 19-én lép hatályba, és visszavonásig érvényes.

  2. A Házirendet a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40.§ -ának (9) bekezdése értelmében az iskola vezetője készíti el, a nevelőtestület fogadja el, a diákönkormányzat egyetértési jogot gyakorol, és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé.

  3. A Házirend kiterjed az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium székhelyintézmény és az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakiskolája tagintézmény minden helyiségére, mérőtermére, számítógéptermére, laborjára, tanműhelyeire, tanüzemeire, tornatermeire (beleértve azok öltözőit és folyosóit is).

  4. A Házirendet nyomtatott vagy elektronikus formában az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium minden tanulója megkapja.

  5. A Házirend egy példánya az iskolai könyvtárban olvasható, elektronikus változata pedig megtekinthető az iskola honlapján.


22. § A kollégium házirendje

A Kollégiumi Házirendet a kollégiumi intézményi közösség együttműködése hozta létre, egyetértési jogát a Kollégiumi Diákönkormányzat gyakorolta. A Kollégiumi Házirendet elfogadta: a kollégiumi nevelőtestület.

1. Tanulói jogok gyakorlásával kapcsolatos szabályok

1.1 Diákkörök létrehozásának rendje Ktv. 62. §. (1)

Az Árpád Kollégiumban létrehozható minden olyan - legalább 8 főt érintő - diákkör, melynek célkitűzései megfelelnek a Kollégium Pedagógiai Programjában foglaltaknak, és tevékenységeivel nem sérti a Házirend szabályait.

1.2 A kollégiumból történő hazautazás rendje Ktv.43.§. (2).

A kollégiumból minden hétvégén haza kell utazni. Amennyiben a tanuló valamilyen ok miatt nem tud hazamenni, lehetősége van a hétvégi napokat a városi ügyeletes kollégiumban eltölteni. Ennek szándékát a hét végét megelőző keddi napon jelezni kell a szint nevelőtanárának, aki a vonatkozó intézkedéseket megteszi. A hazautazás megtiltása csak rendkívüli közegészségügyi, vagy természeti katasztrófa esetén, valamint rendészeti okokból lehetséges.

1.3 A tanulók nagyobb közössége R. 31. §. (2)

A tanulók nagyobb közössége alatt legalább egy lakószint létszámát értjük (kb.35 - 45 fő).

1.4 Kérdezés-érdemi válasz rendje Ktv.11.§.(1)és 121.§ (1)

A tanulókat érintő jogsérelmek orvoslására szóban vagy írásban tehetnek fel kérdéseket a kollégium vezetőjének. Lehetőség van erre az évente kétszer megtartandó kollégiumi Közgyűlésen is. A felmerülő kérdésekre az illetékes azonnal, de legfeljebb 15 napon belül válaszol. Amennyiben a kérdés közérdekű, ez a hirdetőtáblán kerül kifüggesztésre.

1.5 Vélemény-nyilvánítási jog gyakorlása Ktv.11. §. (1)

A Diákönkormányzatnak joga van a vélemény-nyilvánításra:

- a tanulók helyzetét elemző, értékelő beszámolók elkészítésékor, elfogadásakor;

- a tanulói pályázatok, versenyek meghirdetésekor, megszervezésekor;

- a kollégiumi sportkör működési rendjének megállapításakor;

- a kollégiumi elhelyezés iránti kérelem elbírálási elveinek meghatározásakor;

- a könyvtár, a klub, a szakkörök, a sportlétesítmények működési rendjének kialakításakor;

- a tanórán kívüli tevékenység formáinak meghatározásakor.

1.6 Kedvezményes étkezés Ktv. 11. §. (1)

Kedvezményes étkezés biztosítására a kollégiumban a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 148.§ -a alapján 50 % térítési díj igénybevételére van lehetőség ha a jogszabályban meghatározott feltételek között az alábbiak egyike teljesül:

  1. A tanuló rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül

  2. Három- vagy több eltartott gyermek van a családban

  3. A tanuló tartósan beteg /szakorvosi igazolás bemutatásával kell igazolni/


A szociálisan rászorulók esetében segítséget nyújthat a lakóhely szerint illetékes önkormányzat (szociális támogatás formájában étkezési díj fizetésére).

1.7 Kollégiumban a magánlakáshoz való jog Ktv 11. §. (1) i. pontja

A kollégium biztosítja a tanulók lakhatását, és lehetőséget biztosít értékeik megőrzésére. A lopás, betöréses lopás esetén a tanuló vagy képviselője rendőrségi feljelentéssel élhet. A lakószobában csak a következő elektromos berendezések használhatóak a tűz- és balesetvédelmi utasítás betartása mellett: rádió, magnó, ébresztőóra, villanyborotva, hajszárító. Külön nevelőtanári, illetve kollégium-vezetői engedéllyel behozható kis képernyős TV (40 cm képátmérőnél kisebb), illetve laptop. Minden más elektromos eszköz behozatala tilos! A kollégiumban főzéshez, melegítéshez szolgálnak a szinteken elhelyezett konyhák, amelyek használatához ki kell kérni a nevelőtanár engedélyét.

A lakószobába pedagógiai céllal (jelen Házirend betartásának érdekében, nevelési szándékkal) a kollégiumi nevelőtestület tagja bármely időpontban jogosult belépni. (A bezárt szobát ellenőrzése után köteles visszazárni.) A pedagógus a tanuló személyes tárgyait ellenőrzési céllal kizárólag a tanuló jelenlétében tekintheti meg (szekrények tartalma), ezt a tanulónak megtagadnia nem szabad. A lakószobába takarítási céllal a takarítónő bemehet. A tanulók minden nap kötelesek a lakószobák takarítását elvégezni, és a szemetet kivinni.

- Az előírt időben minden tanuló köteles ágyneműt cserélni.

1.8 Egészségügyi felügyelet és ellátás rendje.

A beteg kollégista köteles az iskola védőnőjét felkeresni (a rendelési időben) panaszával, aki a szükséges intézkedést megteszi (gyógyszerrel ellátja, szakorvoshoz küldi, háziorvoshoz hazaküldi).

1.9 Diákközgyűlés Ktv. 63. § (7) és R. 31. §.

A kollégiumi Diákközgyűlést évente két alkalommal, kell megszervezni. Az időpont kitűzése a DÖK vezetőség és a kollégium-vezető feladata. A megbeszélésre kerülő témákat, és az időpontot 15 nappal korábban a diákokkal tudatni kell. A részvétel minden pedagógusnak és tanulónak kötelező. A gyűlésen hozott döntések utáni többségi szavazást mindenkinek el kell fogadnia.

2. Tanulói kötelességek teljesítése Ktv. 12. §

2.1 Súlyos jogellenességek meghatározása

A kollégium Házirendje súlyosan elitélendőnek, és jogellenesnek minősíti a következő fegyelemsértéseket, amelyeket már az első esetben a legmagasabb fegyelmi intézkedéssel bünteti:

- a nevelőtanárral szemben tanúsított sértő magatartás,

- agresszió:

  • másik személy súlyos bántalmazása,

  • megverése,

  • megalázása,

- zsarolás,

- a kollégiumban, az iskola területén, illetve a kimenőn történő alkoholfogyasztás,

- mások egészségét veszélyeztető magatartások:

  • kábítószer terjesztése és fogyasztása,

  • zárt közösségi térben való dohányzás,

  • gyógyszerrel, mérgező anyaggal, fegyverrel való visszaélés,

- mások értékeinek eltulajdonítása (a lopások megelőzése érdekében a tanulók értékeiket leadhatják a portán elhelyezett lemezszekrénybe).

- a tanulóknak az ellenkező nemű lakószinten engedély nélkül való tartózkodása.

a) A Házirend enyhébb fokú megsértéséért a következő fegyelmező intézkedéseket alkalmazzuk:

- nevelőtanári szóbeli figyelmeztetés

- nevelőtanári írásbeli figyelmeztetés

- kollégiumvezetői figyelmeztetés

- kollégiumvezetői intő

b) Kollégium tagja a kollégium rendjének súlyos megsértéséért az alábbi fegyelmi büntetéseket kaphatja:

- Megrovás

- Szigorú megrovás

- Kizárás

A fegyelmi eljárást a 3 tagú Fegyelmi Bizottság folytatja le! A fegyelmi bizottság munkájának felügyeleti jogát a kollégium vezető gyakorolja.


2.2 Munkarend Ktv 40. §. (7) R. 9. §. (7)

A kollégium szorgalmi időben tart nyitva a hét minden napján (A hétvégén (szombat-vasárnap, illetve a szünetekben csak portai ügyelet van). A munkarend szerint a diákoknak pénteken legkésőbb 16 óráig el kell hagyniuk a kollégiumot, vasárnap 14 órától 21 óráig érkezhetnek vissza. Aki hétfőn reggel, vagy délután érkezik vissza, annak erről szülői igazolást kell hoznia. Aki vasárnap délután beérkezett, eltávozását ugyanúgy, csak nevelőtanári engedéllyel teheti meg, mint hét közben. A kollégium élete a Napirend szerint folyik.



2.3 Eszközök, felszerelések, védelme, a rábízás rendje Ktv. 12. §.

A kollégium eszközeit a tanuló az előírásoknak, és a pedagógus utasításainak megfelelően használja. A tanuló felelősséggel tartozik az intézmény vagyontárgyainak használatáét, megőrzéséért. A szándékosan, vagy vétlenül okozott kárt (egészében vagy részben) meg kell téríteni. A károkozásról a pedagógus jegyzőkönyvet vesz fel, mely alapján a tanuló, illetve gondviselője köteles azt megtéríteni.

Helyiség- és területhasználat rendje Ktv 40. §. (7)

A kollégium közös helyiségeinek használatára a következők vonatkoznak:

- a szilencium alatt a tanulószoba berendezéseiért, és tisztaságért a felügyelő pedagógus felelős,

- egyéb igénybevétel esetén (tévézés, szabadidős tevékenység) a károkozásért a tanulók felelősségre vonhatók. A tanulószoba kulcsát délután a nevelőtanár veszi fel, és 22.00-kor leadja a portán.

- a Klubszoba kulcsát csak a nevelőtanárok vehetik fel.

- az ételmelegítő helyiség rendjéért, berendezésének állagáért az a tanuló felelős, aki a kulcsot felvette,

- a fürdők, WC-k rendeltetésszerű használatáról a tanév elején oktatást kell tartani. A továbbiakban az okozott kárért, a nem megfelelő használat miatt okozott balesetért a tanuló felelősségre vonható,

- a kollégium egész területén tilos a dohányzás. A 18. életévét betöltött tanulók számára a kollégium oldalsó kijáratánál és az iskola karbantartó-műhelyénél lévő vészkijáratnál dohányzóhely lett kijelölve.

A dohányzóhely használatának szabályai:

- a dohányzó tanulók ellenőrzéskor kötelesek bemutatni diákigazolványukat,

- a DÖK gondoskodik, hogy a dohányzóhelyen ne legyen szemét. A takarítási rendet elkészíti, és kifüggeszti a dohányzóhelyen.

- a dohányzó tanulók nem késhetnek el a létszámellenőrzésről, takarodóról.

- A kollégium létesítményeit térítés ellenében adhatja ki az iskola igazgatója. A kiadáskor figyelembe kell venni a kollégisták munkarendjét. A bevétel az iskolai kapacitás-kihasználási szabályban foglaltaknak megfelelően van elosztva.

- A kollégium közvetlen környezetének rendben tartása – külön beosztás szerint – a kollégiumi diákok feladata. Minden diák köteles, legalább egy alkalommal a takarítási munkálatokban részt venni.



2.4 Egészségvédelmi, baleset-megelőzési, munkavédelmi védő, óvó előírások R 6/A §

A munkavédelmi-, tűzvédelmi- és a baleset-megelőzési szabályokat az iskolával közösen a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. Megismertetésük a kollégiumi nevelőtanár feladata. Minden kollégista kötelessége, hogy a fenti szabályokat megismerje és betartsa. Tűzrendészeti szempontból a lakószoba átrendezése, az ajtó belülről való bezárása tilos. Veszélyhelyzet, baleset észlelése esetén minden kollégista köteles azonnal értesíteni a legközelebbi felnőttet, pedagógust.


2.5 Kollégiumi térítési díj

A vonatkozó rendelkezések értelmében a tanulók étkezési ellátásukért havonta térítési díjat fizetnek. A térítési díj befizetése a kiírás szerint az élelmezésvezetőnél történik. A térítési díj mértékét a mindenkor érvényben levő rendeletekben, jogszabályokban rögzített normáknak megfelelően kell meghatározni. A térítési díjat azokra a napokra kell fizetni, amikor a tanuló a kollégiumban tartózkodik. A tanuló az esetleges változtatásokat köteles jelezni. Az étkezési igény lemondásának az átfutási ideje 2 nap.


2.6 Értékmegőrzés

- A tanulók értékeiket rövid időre (maximum egy hétig) elhelyezhetik a portán az erre a célra rendszeresített lemez-szekrényben. Nagyméretű értékek megőrzését a kollégium nem tudja vállalni. A gondatlanságból keletkezett lopásokért a kollégium nem vállal felelősséget.

Az értékmegőrzés rendje:

- Lezárt borítékban a portás átveszi az értéket, és elhelyezi az értékmegőrzőben. A borítékot körcímkével, ragasztóval le kell zárni, melyet a tanuló, és a portás is aláírásával lát el. A bevett értéket az értékmegőrzési naplóba be kell vezetni.

- Az értékmegőrzési naplóba a portás bejegyzi az érték átvételének és visszaadásának időpontját.

3. A Kollégiumi Házirenddel kapcsolatos szabályok

A Házirend kollégiumot érintő kivonatát ki kell függeszteni a szinteken, és az aulában. A tanulókkal nevelési órák keretében meg kell ismertetni a Házirendet. A Közoktatási törvényt (Ktv.) illetve annak végrehajtási rendeletét (R), valamint az iskolai, kollégiumi Szervezeti Működési Szabályzatot a tanulók számára hozzáférhetővé kell tenni a kollégium könyvtárában. A Házirend érvényesülésének figyelemmel kísérése különösen a kollégiumvezető, és a DÖK feladata. A Házirendet évente felül kell vizsgálni, és ha szükséges meg kell hozni a megfelelő módosításokat. Az iskola Házirendjének kollégiumot is érintő szabályait a kollégiumi Házirend nem írhatja felül, tehát azok is kötelező érvényűek a kollégisták, és a kollégiumban dolgozókra nézve.


4. A kollégium napirendje

A kollégium tanulói az iskolai, vagy gyakorlati tanműhelyi munkakezdésnek megfelelő időben – a délelőttös tanulók legkésőbb 7.00 óráig, a délutános tanulók legkésőbb 9.00 óráig – kötelesek beágyazni, szobájukat rendbe tenni. A délutános tanulók iskolai vagy gyakorlati munkakezdésig a szobájukban tartózkodhatnak. A szobák rendbetétele, napi takarítása kötelező. A szobák rendjét az ügyeletes tanár ellenőrzi, és pontozza. Tapasztalatait a pontozó füzetbe bejegyzi.

Reggelit 6.00 órától 7.00 óráig és 7.45 – 8.00 óráig szolgáltat a konyha. Éttermi eszközöket (tányér, evőeszköz, stb.) az ebédlőből kihozni tilos!

Ha a tanuló beteg, 7.30-ig köteles az ügyeletes nevelőtanárnál jelentkezni, és az ő utasítása szerint cselekedni.


Mielőtt szobáját elhagyja a tanuló, kapcsolja le a villanyt, zárja el a vízcsapot, gondoskodjon az ablakok bezárásáról, személyes holmijának, öltözékének elzárásáról. A szobakulcsot a szobát utolsónak elhagyó tanuló a portán köteles leadni. A kollégiumi szobákba a tanulók csak a tanítás, illetve a gyakorlati oktatás befejezése után jöhetnek vissza.


A kollégium tanulói az iskolában, tanműhelyben az ott érvényben levő Házirendet kötelesek betartani.


Az ebédidő 11.30-tól 14.30-ig tart.


Tanítási órák után a kimenő 15.30-ig tart. A kollégiumból kimenőre távozó valamennyi tanuló köteles nevelőtanárától előzetesen kéredzkedni. Rendkívüli kimenőt, vagy kimenő meghosszabbítást a csoport nevelőtanára adhat a következők szerint:

  • 16 éves korig 21.00 óráig,

  • 16-18 éves korig 22.00 óráig,

  • 18 év felett 23.00 óráig.

Abban az esetben, ha a csoport nevelőtanára nincs jelen, az ügyeletes nevelőtanár intézkedhet.


A kollégista tanuló a várost hét közben csak nevelőtanári engedéllyel hagyhatja el. Kiskorú tanuló esetében ehhez szülői kérelem szükséges. A nevelőtanár, megfelelő indoklás mellett, meghatározott időre, megvonhatja a kimenőt egyes tanulóktól.


Tanulmányi időben 15.30-tól 18.00-ig a szilencium mindenkinek kötelező. A tanulószobai foglalkozás rendje:

Délelőtt: 8.00 – 10.00

Délután:

  • 15.30 – 16.15

  • 16.25 – 17.10

  • 17.25 – 18.00

A dohányzó a szilenciumi idő alatt zárva van. (A tanulószobai szünet ideje alatt használható a dohányzó.)

A tanulás helye – az arra kötelezetteknek – tanulószoba (tanári felügyelettel) illetve a hálószoba. Felmentést a tanulószobai tanulás alól a szint nevelőtanára adhat. Mobiltelefon használata a szilencium ideje alatt tilos! A szilencium ideje alatt biztosítani kell a csendet.


A vacsoraidő 18.00-18.30-ig tart.

Vacsora után kerül sor a különböző kötelező és szabadidős foglalkozásokra.

A sportudvar használata: tanítás után 15.25-ig, illetve 19.30-21.00-ig.

A tornaterem használata: külön program szerint. A tornaterem, és a konditerem csak megfelelő sportruházattal használható. A Klub a nevelőtanárok által felügyelt rendezvények megtartására szolgál. A kulcsot a rendezvényt szervező tanár veheti fel. A programok látogatása utcai cipőben tilos, csak papucsban lehet ott tartózkodni. A programok végén a Klub rendjét vissza kell állítani.


21.15-21.30-ig minden tanuló köteles a szobájában tartózkodni. Ekkor történik az esti létszámellenőrzés, és a szobai kukák kiürítése. A 18 éven felüli tanulók az ügyeletes nevelőtanár engedélyével 21.30-22.00 között a dohányzóhelyen dohányozhatnak. A szintekről a nagy kukákat 21.30-21.45 között kell levinni.


21.30-22.00-ig szabadfoglalkozás, tisztálkodás, felkészülés a következő napra. Minden tanuló köteles a saját szintjén tartózkodni. (22.00-től másnap reggel 6.00-ig a zuhanyzókat bezárjuk.)


22.00-kor takarodó (lefekvés, lámpaoltás). A takarodó minden tanuló számára kötelező!

Rendkívüli esetben, az ügyeletes nevelőtanár engedélyezheti a takarodó utáni tanulást, az általa kijelölt tanuló szobában.

Ha a tanuló a tanítást megelőző napon nem érkezik vissza a kollégiumba, köteles értesíteni a kollégiumot.



I. SZÁMÚ MELLÉKLET


A HETESEK FELADATAI


  1. Jelentés (a becsengetéskor már fel kell mérni, hogy hányan hiányoznak)


  1. Szellőztetés (a szünetben)


  1. Függönyök rendben tartása


  1. Károkozás bejelentése (osztályfőnöknek, igazgatónak)


  1. Utolsó órán a székeket mindenki a padokra helyezi. Ezt a hetes ellenőrzi.


  1. A szemetelők figyelmeztetése, a tanítás végén a szemét kiszedetése


  1. Szükség esetén villanyoltás


  1. Tábla letörlése, kréta beszerzése


  1. A tanítási nap alatt és annak befejezésekor ügyel a tanterem általános rendjére


II. SZÁMÚ MELLÉKLET


A portaszolgálatot ellátó diákok (kapuügyeletesek) feladatai


Minden nap a főépület bejáratánál két diák teljesít szolgálatot az osztályfőnöke által kialakított névsor alapján.

Minden osztály állít a hétre egy pót-portaszolgálatost, aki akkor ügyel, ha az aznapi portaszolgálatra kiírt diák nem jelent meg az iskolában.


A portaszolgálatos diák feladatai:

  1. Az intézménybe érkező látogatók fogadása, eligazítása, esetleg elkísérése az adott teremig/irodáig. Feljegyzi az ehhez rendszeresített füzetbe azon látogatók nevét, akik nem intézményünk dolgozói, tanárai, diákjai.


  1. A portás segítése (ajtók nyitása, zárása, stb.)


  1. Az aula rendjére ügyel: abban az esetben, ha a házirend megsértését tapasztalja, haladéktalanul jelzi azt az ügyeletes tanárnak.


  1. A szünetben és a tanítási óra alatt is a kijelölt helyen tartózkodik.


  1. Figyel az aula tisztaságára.


  1. A portai ügyelet minden nap reggel 7.30-tól 13.55-ig tart!


  1. A portaszolgálat alatt szigorúan tilos hangosan zenét hallgatni!


A portaszolgálatosoknak kihelyezett pad körül csak a kijelölt portaszolgálatosok tartózkodhatnak, más diák ezzel ugyanis akadályozza munkájukat!